2020. március 2.
Budapest nextGen
 

Ez a post sem olyan lesz, ahol a cím a tartalom elhomályosítására lenne hivatott, szabad óráimban ismét futottam egy-két kört Budapesten nextGeneration Conectóra vadászva. Fogynak is szépen a hiányzók, ahogy a nagykönyvben meg van írva, ténykedésem a témába vágó állomány- és fotólista elérhetővé tétele óta naprakészen is nyomon követhető, ha valakinek erre lenne ingerenciája. Megjegyezném azonban, hogy néha nekem sincs.

Napsütésesnek jósolt kellemes vasárnap délelőtt van mindenhol, amerre nézek, a fotóhelyek is szépen érnek ilyenkor. Kicsit hamarabb értem a nagyfaluba, mint gondoltam - vasárnapi reggeli forgalom, ugyebár -, ezért rögtönöztem egy gyors Csepelt, próba-szerencse alapon csökkentve néhánnyal a VT-Arriva hiányzók számát. Az eredmények sokadmagukkal itt és itt megtekinthetők, az utóbbi két VT-Arriva frissítés tartalmában.

vt_nay340_01

Agyaltam a Sibriken előzetesen nem keveset, végül arra jutottam, hogy ha valamikor, akkor vasárnap érdemes megpróbálni átfotózni három sávot, mindenképpen olyan helyet akartam keresni, ahol miközben várom a 202E-n kint lévő szóló Conectót, az RCT-s Van Hoolokat is gyűjtögetni tudom a 85-ösön. E két szempont és a téli árnyékok jelentősen leszűkítették a mozgásteremet, előzetes várakozásaimnak megfelelően nem is ez lett életem fotóhelye, viszont amire most kellett, arra tökéletesen alkalmas volt.

bkv_rct309_01

bkv_rvy605_01

Maradok a szólóknál, következő úticélom a 181-es volt. A mai kiadás Conecto ügyben 3/3, célba is vettem a "Szemét lerakása tilos" tér környékét, ahol éppen indult az egyik kocsi...

bkv_rvy613_01

...a másik pedig beállt mögé az érkező treffre. Van még 15 percem, elémegyek a harmadiknak...

bkv_rvy611_01

...majd vissza az indulóhoz, így a 15 percező vonal 3 kocsija meg is lett 15 perc alatt.

bkv_rvy602_01

Az így felszabaduló félórában a délelőtti KV mellett még a csuklósokkal is maradt egy kis időm foglalkozni, kihasználva azt, hogy a metrópótlás miatt a 200E is bejön a Nagyvárad térig. Kerestem is egy szép kanyarodós helyet rájuk a Határ út környékén, hogy ilyen fotó is legyen.

bkv_rvy717_01

Tulajdonképpen a környék azért is adta magát, mert ebéd után a 99-esen szerettem volna vadászni az ide kiadott szóló kocsikat. Aki ismeri a vonalat, annak talán nem kell magyaráznom, hogy miért a külső szakasz jött szóba a fotóhelyek keresésénél. :)

bkv_rvy603_01

A Határ utat megunva Pesterzsébeten, a külső végállomás környékén vártam még meg két kocsit "innen is legyen fotó" jeligével, a vasárnapi követésnek hála az érkezésük között kinéztem egy újabb helyet legközelebbre is egy-két fotóhoz.

bkv_rvy607_02

bkv_rvy619_01

Ezúton is köszönöm mindkét Driver Úrnak a reagálást a gyors activityre, hogy a fotó elkészülhessen. :)


(c) bobalt 2006-2020
www.bobalt.hu