2019. március 27.
A váci térség

VÁCDUKA - MÁRIAUDVAR - CSÖRÖG - SZŐDLIGET - VÁC - SEJCE - VÁC - DUNAKESZI
 

Lassan egy hónap után oda is eljutok, hogy erről a napról is összedobjak valami irományfélét. A Volánbusz égisze alatt történő elővárosi-helyközi közlekedés az alvállalkozók kitakarítása óta újra az egyik kedvenc fotótémám lett, az elmúlt hetekben a hobbira szánt időmből arányaiban is sokat foglalkoztam a dologgal. Nemrégiben a Gödöllő környékét ellepő Econelleknek, majd a 80a pótlásával és a Bosch műszakváltásával egybevágóan a dányi és az Aszód környéki vonalaknak is szenteltem egy-egy napot. Éppen aktuális volt már Vác térségébe is ellátogatnom, nem mostanában fotózgattam itt utoljára. A King Longok előtti utolsó években nagyrészt C56-osok és E94-esek uralták a placcot - egyszer majd talán azok a fotók is felkerülnek a megfelelő albumokba -, aztán jött a T&J, most pedig újra sárga a környék, csak máshogy, ez már nem típusban, hanem színben igyekszik megnyilvánuni. Az Ambassadorokból igencsak el voltam maradva, mondhatjuk úgy is, hogy negyvenből negyven, néhány hiányzó Ekenyél is ténfereg még errefelé, az egy-két bejáró Intourot meg még a Setrák érkezése előtt szerettem volna lefotózni, na innen szép nyerni.

A jó csengetésre mindig kapható Száguldó Fotóriporter Urat is elcsábítottam Közlekedési Osztályéktól, külön örömmel töltött el, hogy legalább nem egyedül nem értem oda Vácdukára a 7:57-es Econellért az M2-es kapálása miatt. Nem baj, a következőhöz értünk ide túl korán, 8:07-kor legalább a 314-esen Ambassador érkezett.

vb_prw229_01

Nagyjából minden most ért be Vácra a környékről, a későbbiekben találkozunk velük úgyis, két falufotó meg többet ér a tucatbuszállomásnál, főleg, ha egy. A Gödöllőre induló 455-ösig még van idő, Máriaudvaron (-ban?) pedig szépen lőhető a vasút, a zónázó és a személy szépen egymás mögött jön. Egy Messerschmitt jól mutatott volna itt, de ebben az órában pont nincs EC, így jártunk.

mav_415101_01

Közben elindult Vácról a majdnem csuklós 455-ös, a megfelelően kietlen fotóhelyért a csörögi bekötőútig megyünk. Romjaikban is impozáns dögök ezek a "nyóclábú" C1-esek.

vb_pej453_01

Reggeli KV és elrejtett gyrosos Sződligeten, unalomig fotózott LLF-526 a 300-ason, ezek a nap történései, amíg megérik a hely Vácon a következő érkező adaghoz. A délelőtt tíz utáni váci pókba Kosd [333], Püspökszilágy [339] és Nógrádsáp [334] felől érkeznek a járatok, a melléjük befutó helyivel [365] együtt, szép eresztés nyolc perc alatt, mehetünk tovább. Az összeírthoz képest egyébként nem tudtam a darabszámmal elszámolni, egy autóval több jött, jó eséllyel az egyik, majd délután fotózandó forda érkezett éppen vissza a telepről.

vb_prw215_01

Évek óta nézegetett hely és dédelgetett fotó iránti határozott inger kibontakozása kezd körvonalazódni, amikor célba veszem a hat hónapos francia csodával a DCM mögötti szerpentint. A joyride célja a völgy egy eldugott sarkában fekszik, ez pedig Sejce dűlő, melynek az aljában fekvő apró "lakótelepre" ilyenkor jön ki a helyijárat [363] Vácról. A tavaszi fények kimondottan jól állnak a külszíni fejtésnek - persze a kocsi miatt akartam renCCámfotót is -, a post borítóképének elkövetett pikcsör talán elég jól tükrözi a hely hangulatát.

vb_prw230_02

Közben Budapest felől is beért a zónázó Vácra, lassan indulnak a buszjáratok is, a fotózásukhoz éppen sikerül visszaérni a Külső Rádi útra. Galgagyörk [338], Püspökszilágy [339] és Galgaguta [334] felé a szimmetriában van egy kis szórás, tudjuk ezt be a kocsiállások elhelyezkedéséből fakadó különböző rágyaloglási távolságoknak. A 334-esen a jobb 1-ben ülő álló arc mondanivalóját sikertelenül próbáltam a nyers képsorozatból megfejteni, a végén azért a biztonság kedvéért be is mutatott nekünk. Én nem hibáztatom, az emberek gyakran nem direkt hülyék, csak nem értik, hogy milyen az, ha valaki nem hülye, mert hülyék ahhoz, hogy megértsék. Ő pedig egyszerűen csak úgy érezhette, ma is le kellett tennie az asztalra valami hasznosat, ennyivel is többre értékelheti nyomorúságos életét, vagy csak ő is politológiából diplomázott az élet iskolájában, ahol Isten a tanár. Ezt is elmesélheted a szaros pelenka mellé, ha már nem kaptál Bill Gates vagyonából, mert nem írtad oda, hogy "osztva"!

vb_prw249_01

Elképzelhető, hogy a hasonló hülyéken elmélkedhettünk, sikerült is benéznem egy utcát, de csak annyira, hogy lássuk még elmenni az arculatos Messerschmittet az EC-vel, szerencsénkre egy, az egyenFlirtök után gépmenetben érkező Gigant megmentette a fotóhely becsületét.

mav_630020_01

A Vácra északi irányból érkező járatok a nap folyamán eddig kimaradtak a fotózásból, ideje volt valamit ezekkel is kezdeni. Ilyenkor a Börzsönyben dolgozó autók közül is forog be egy-egy, a balassagyarmati Inovellen kívül Diósjenőről [331], Rétságról [329] és Kóspallagról [350] is érkezik járat. Azt végképp nem gondoltam, hogy hétvége révén itt még C56-ost is fogok fotózni, azonban az egyhangúság megtörésének legapróbb szikráját is kioltva álljon itt egy Ambassador.

vb_prw228_01

Van még egy helyis autó, amivel ma nem találkoztunk, nagyjából kisakkoztam a 365-ös útvonalát a híres Híradó utca felé útba eső lakótelepen. Amikor utoljára ezekben az utcákban jártam, akkor még a DZA-050 tekergett itt, mint helyijáratos kocsi, ez se mostanában volt már.

vb_prw218_01

A következő EC-t már nem kéne besz*pni, szerencsére nem késett, nem sok időnk volt várni rá.

cd_380012_01

Bercel felől aktuális volt a 335-ös érkezése egy Intouroval, erre pedig Mihálytanyán néztem ki a helyet. A lehető legtökéletesebb jármű az ilyen járatokra, a kora őszi kopárság pedig kifejezetten jó kontrasztot ad a dolognak.

vb_pct128_01

Lassan a menetrenden is meglátszik a szombat délután, egyre kevesebb autó pörög kint, némi változatosságért a 455-ös következő indulását vesszük célba, elvileg most már nem a Citaronak kellene jönnie.

vb_rdb585_01

Nem sok esélyünk van már mást fotózni, mint délelőtt, a 343-ason Csörögre induló PRW-215 is megvolt már a reggeli helyis kanyarján.

vb_prw215_03

A nap záróakkordjaként még igyekeztem betervezni Dunakeszin a lakótelep és az Auchan között pörgő 306-os járat kocsijának fotózását. Nem sok indulása van már ilyenkor, talán két óránként jár, túl nagy távolságot sem tesz meg, de legalább már Econellt kapott, ami miatt érdemes volt felkeresni.

vb_rdb592_01

Vége. (:


(c)bobalt 2006-2019
www.bobalt.hu