2017. február 12.
Volánbusz Last Minute

TAKSONY - DUNAVARSÁNY - DÉLEGYHÁZA - MAJOSHÁZA - ÁPORKA - KISKUNLACHÁZA - RÁCKEVE - SZIGETSZENTMÁRTON - SZIGETÚJFALU - MAKÁD

Jó estét kívánok! Az ország buszflottájának átalakulására vonatkozó tendenciában a Volánbusz állománynál tapasztalható változások még erőteljesebb képet mutatnak, így a következő hónapokban lesz még néhány ezzel foglalkozó blogpost. A napokban éppen Szigethalmon döglődnek a kockaMercik, emellett a "nyóclábúak" üzembeállítása sem zajlik teljesen zökkenőmentesen, így adta magát a téma, hogy összeszedjük a régi autókat, különös tekintettel a 435-ösökre. A feladattól eltántoríthatatlan útitársam Rodriguez volt, aki mindig kapható egy kis arconPörgésre, különösképpen akkor, amikor rá is ér. Reggeli KV közben történő gyors eszmecserét követően már csapatunk is Taksonyba, ahol rögtön két 435-össel nyitjuk a napot. Itt is fotóztam már mindent, ami csuklós.

vb_dza039_03

Maradunk a 655-ös vonalnál, a következő forda Dunavarsányban lakik, a helyén változatlanul DZA-042. Rövidesen maga a járat is érkezik, ehhez átmegyünk Délegyházára, közben azon töprengünk, hogy ebben az órában az Érdről átkerült JSZ-118-nak kellene jönnie, de milyen erős indítás, ha 15 perc alatt négy fotóból négyen 435-ös szerepel. Pedig.... :)

vb_jsz118_02

Délegyházán az ötödik autó, DZA-041, ezzel nem egészen fél óra alatt ki is végeztük a kint lévő 435-ösöket. Jöhetnek az új autók, a ráhordós szóló fordákon az SL MAN-eket a 8700-as kis Volvók váltották, Majosházán vár minket az NWX-420, járatban pedig érkezik a 419, alakul a nap. :)

vb_nwx419_01

A 668-ason Áporkán van kereszt egy KV múlva, mindkét irányból MAN érkezik.

vb_kwa087_05

Kiskunlacházán körülnézünk, LLB-805 és 807 a szokásos, LLB-802 helyén NWX-409. A vasútállomás és a ráckevei elágazás közötti helyijáraton KWA-084 pörög, mi pedig bevárjuk az aktuális Budapest-Baja járatot egy új Intouro reményében. A típus stimmelt, IFC-229, a négy hiányzóm egyike a régiek közül. :) Közben visszaért az NWX-419 is.

vb_nwx419_02

Ráckevén a HÉV állomáson is kiválóan látszik az aktuális állapot, a két O405-ös helyett két C80-as, a két MAN SL helyett pedig NWX-406 és 417, alakul a flotta. :)

vb_nwx417_01

vb_nwx406_01

Járatban éppen a 436 indul Lórévre, mi pedig Szigetszentmárton felé vesszük az irányt. Az ottani két KWA MAN is cserélődött, a 082 helyett 090, a 084 - ami éppen Lacházán dolgozott - helyett háromtengelyes 8500-as lakik itt.

vb_nwx451_01

A technikai szünet helyszínéül szolgáló bokor kiválasztása közben érkezik az NWX-410, indul tovább Szigetújfaluba, hogy ott letegye a lantot. A következő úticélunk adott, nem kellett sokáig keresni. Nem is tudtam, hogy ilyen könnyűek ezek a kocsik. :D

vb_nwx410_01

Ezt a részt is kivégeztük, már csak egy dolgozó kocsi van hátra a térségből, ami a Makád-Lórév felé pörgő másik autó a Ráckevén fotózott NWX-436 mellett. Miközben a Szigetbecse-Makád közti úton kerestük a megfelelő helyet a fél óra múlva a HÉV-től érkező járathoz, volt időnk Makádon is körbenézni. A fordulóban újabb kisVolvóra bukkantunk, a 412 járó motorral, utasokkal várakozott az indulásra. Ekkor raktuk össze, hogy van még egy induló járat, mielőtt beérkezne a várt kocsi...

vb_nwx412_01

...viszont ha itt a 412, Lórévről pedig még nem ért vissza a 436, akkor egy harmadik autónak kell jönnie. A kisVolvók viszont elfogytak. Nos, íme a megoldás, az egyik csuklós megy egy kanyart Makádra szombat délután.

vb_hdy849_04

Mire megérkezett a kocsi, nagyjából a fény is kezdett fogyatkozni, így ez a kép tökéletesen keretbe foglalta a napunkat, ami kifejezetten eredményesre sikerült. Puszkány! :)

(c)bobalt 2006-2017
www.bobalt.hu