2015. január 9.
Indokolatlan Borsod 3.

MEGYASZÓ - FELSŐDOBSZA - ASZALÓ - SZIKSZÓ - HOMROGD - GAGYBÁTOR - FELSŐVADÁSZ - EDELÉNY - SAJÓSZENTPÉTER - KAZINCBARCIKA

"Túltoltuk, Béláim!" - mondta Gyuri bácsi és úgy pofánb***ta Bélát, hogy a rátóti kocsma korlátja adta a másikat. Én kérek elnézést, annyira elkapott a szentendrei hév, dehát 2014-ben is meg lett tartva a Karácsony nevű rendezvény, ami médiatörténeti szempontból azzal egyenlő, hogy a Legényanyát is Bud Spencer & Terence Hill remixben nyomják. A két mondat per négy sor szisztéma már tökéletesen megfelel retorikailag egy bevezetőnek, az értelem nem fontos, mert manapság anélkül is sikeres lehet bárki. Szóval dobpergés... ja, nem, mert a dobost kinyírta Kevin a Reszkessetek betörőkből. Akkor töltött káposzta, nekem mindegy.

Ha december vége, akkor Indokolatlan Borsod. E gyönyörű vidéken tett végtelen ámokfutásunk immáron a harmadik epizódját nyitja, "és hát miért is lenne indokolatlan?". Nos, azért, mert alapszabály, hogy amikor mi falujárózni megyünk Borsodba, akkor süt a nap, függetlenül a mindenkori, erre a napra rendelt időjárástól. Ennek eredményeképpen sokkal kevesebb időt és energiát igényelne a miskolci búzák terén összeszedni 266 renCCámot, mint menni 350 kilométert és összeszedni a falvakban 8-10 autót. Viszont Borsod az a hely, ahol nekünk pont nem az a lényeg, mit és mennyit fotózunk, hanem az a semmihez nem fogható hangulat, ami körülvesz minket. A páratlan szépségű táj és a kilátástalanság kontrasztja, ahol reményvesztett emberek élik nyomorúságos kis életüket olyan környezetben, aminek látványára mások vagyonokat képesek áldozni. Itt el kell tölteni egy napot minden év végén, szívni magadba a hangulatot, látni és tapasztalni, tanulni. Észrevenni azt, ami itt körülvesz, nézni az embereket az utcákon. Nekik ez jutott, szemükből a remény legapróbb szikrája is hiányzik már. Te pedig egy itt töltött káposzta nap után megtanulod értékelni, amid van.

Na, innen szép nyerni, bevezető már van, a gyengébb idegzetűek pedig már bekapcsolták a 100-as csomag pézsét. Én pedig írhatnék még egy bevezetőt az eddigi kettő mellé, aminek már van is köze a buszokhoz. Nos, ezért indokolatlan, tetszik érteni? Meglepő módon már egész korán, a túra előtt fél nappal tudtuk, hogy mikor megyünk Borsodba. Gyors eszmecsere Béres Marcival, aki állandó jobbkezünk Borsodban, nem győzzük elégszer megköszönni a segítségét, maximum respect! Így már minden adott, hogy egy kiadósat csengessünk(TM) a környéken, de azért este még úgy zártuk le a beszélgetést, hogy az útvonalat majd kitaláljuk reggel, indulás után.

Megyaszón a JOB-661 meggyőzött minket arról, hogy egy tökéletes napnak nézünk elébe, ha tartjuk magunkat a tervhez. Ja, az még mindig nincs. :) Semmi baj, megyünk tovább, szorgosan bújom a térképet és Marci facebook üzeneteit, úgyis minden szépen fog állni, mert december van és Borsodban vagyunk.

- Szerinted elnézzünk Felsődobszára?
- Hmmm, nézzünk! :D

Nagyjából itt már kezdtük kapizsgálni, hogy merrefelé és mit szeretnénk felkeresni, adta magát a szitu, hogy bemenjünk a csuklós Mergáért is Aszalóra.

A XIXO icetea, a XUXU energiaital és a...... szikszói ásványvíz őshazájában, Szikszón járunk, inkább átutazóban, mint direkt. Ellenben itt az LSV-292, ami nem is olyan fontos. Homrogdon úgy jönnek ki az emberek a templomból, mintha mise történt volna, ezért telefont ragadok és vetek egy pillantást a menetrendre... 20 percen belül jönni fog két ARC. :)

Nem tudtam választani, bocs. :D

  Monaj, Selyeb, Abaújszolnok felé haladunk tovább. Az itt kezdő GXD-416 is elköltözött már, érthető okokból... és a post elején prezentált hangulatfestés is innentől válik igazán jellemzővé. Mindenhol romos házak, a legtöbb néhány éven belül összedől, lakják, amíg tudják. A tető nagyjából minden tizedik házon ép, a többin hiányos, egy része már beomlott. Ilyenkor a parabola antennát máshová kell tenni. Sok házból már kihaltak, ezeken tető és ablakok már egyáltalán nincsenek, néhánynál egy-egy fal is bedőlt, amiből a téglákat elhordták a falubeliek a sajátjukhoz. Az autónyi széles főutcákon - ami szinte mindenhol az egyetlen aszfaltozott út - gyerekek rohangálnak. Néznek minket, mert jött egy autó. Ide nem szokott jönni autó.

Szanticska fölött megkerülve a térség másik ágán ereszkedünk majd vissza dél felé, előtte azonban felmegyünk Gagyvendégiig, onnan pedig betérünk Gagybátorba. Buszra itt sem számítottunk, azzal voltunk elfoglalva, hogy rájöjjünk, melyik két ház között vezet tovább az útnak nevezett valami, mindezt a lehető legkisebb mértékű lassítás mellett kellett eszközölni a biztonságunk érdekében. Gagybátor egy kráterszerű mélyedésben fekszik, egy két méter széles, nagyjából aszfaltozott úton lehet megközelíteni egy irányból. Térereje egyik mobilszolgáltatónak sincs a faluban. Akárhányszor lassítottunk, elkezdtek felénk sietni az emberek abból a néhány házból, amiben laknak, olyan tekintettel, mintha gyémántból lennénk. Buszközlekedés egyébként van a faluban, aznap négy járat tért be. Az első járat 8:42-kor érkezett Miskolcról, délelőtt nincs más. Délután 15:23-kor egy Miskolc-Büttös, 16:09-kor egy Büttös-Miskolc járat tesz betérést. Az utolsó járat 17:50-kor fordul meg, Miskolcról megy Perecsére. Hétköznap valamivel nagyobb kiszolgálást kap a falu, hasonló elosztásban. Hova is mennének? Iskolába? Dolgozni? A négy járat négy különböző menetrendi mezőben fekszik, a betérésre többnyire négy, egy járat esetében öt percet adnak. Nekünk autóval kilenc perc volt, megállás nélkül. Buszmegállót vagy táblát nem találtunk. A valóság az, hogy aki egyedül indul útnak, az gyalog megy, akik többen, azok pedig lovaskocsival. Útközben felvesznek mindenkit, aki gyalogol. Az ingyen van. Ugye, kitaláltátok a kérdést?

Visszatérünk a már említett térségbe, ereszkedünk vissza dél felé a Vadász patak mentén vezető úton. Abaújlak és Gadna neve csak akkor látszik a térképen, ha teljesen ráközelítesz. Elérünk Felsővadászra, ami az első olyan falu, ami nem csak egy utcából áll. Itt lelünk rá a GXD-416-ra, az egyetlen autóra, ami ezt az egyébként egész nagy térséget kiszolgálja.

Kupa után visszakanyarodunk északnak Tomor és Lak felé, útközben megállunk, mert birkák mennek az úton és itt nekik van elsőbbségük. Ebben a két faluban sem kifejezetten karácsonyi hangulatban telnek az emberek napjai. Lakon is gyerekek az utcán. Az egyik akkorát csulázott, amikor elmentünk mellettük, hogy szinte csattant a porban, a másik meg egy három méteres faágat lengetett a szélvédő felé. Szerintem csak boldog karácsonyt szerettek volna kívánni, de inkább nem kérdeztük meg.

Ebben a postban még nem ittunk KV-t. Szerettünk volna, de erre már a sokadik falu óta nincs lehetőség. Az utolsó kocsmát egy fél napja láttuk Alsóvadászon - még a két ARC előtt - de már régen bezárt. Azóta mentünk durván ötven kilométert, de egy faluban sem volt kocsma, élelmiszerbolt, dohánybolt, sem egy benzinkút... de még körzeti megbízott se jutott. Talán ezek a dolgok jellemzik a látottakon kívül a legjobban ezt a környéket, hiszen amire nincs igény, az előbb-utóbb meg is szűnik. Mindenki él, ahogy tud, seftelnek egymással, minek bolt, ha vásárolni nincs miből, minek kocsma, ha nincs mit elinni.... és minek körzeti megbízott, ha nincs mire vigyázni.... Ezekről az emberekről gyakorlatilag lemondtak, majd az idő szép lassan megoldja a mindennapok problémáit és majd hiába közelítesz rá a térképre.

Edelény is sokkal barátságosabb kisváros volt néhány évvel ezelőtt, mint most. Viszont ki mertünk szállni a kocsiból és ünnepélyesen elfogyasztottuk a délelőtti-délutáni KV-t is, a kiscsajnak pedig a legnagyobb természetességgel dobtunk oda nagyvonalúan 30 forintot a 120 forintos ásványvízre, aztán meglepődtünk azon, hogy ő nem lepődik meg. Borsodban vagyunk, na, kezdünk magunkhoz térni. :)

Sajószentpéterre már sötétben érkezünk, másodrészt adva a JOB-698-nak. Itt végre ember is tartozik a buszhoz, a sötét meg nem szokott minket zavarni ilyenkor. A vasúti rakodó kiváló perspektívát kínál egy kis esti állványozáshoz. Ezúton is köszönjük. :)

Kazincbarcelonát már csak pihenésképpen látogatjuk meg, irány az elmaradhatatlan Eldorado. Jellemző, a szomszéd asztalnál a kiscsajnak az volt a legnagyobb hisztije, hogy elfogyott a Mojito. Őt úgy szívesen elvittem volna Gagybátorig és vissza, hogy eméssze a látottakat. Hihetetlen kontraszt, hogy néhány kilométerrel arrébb még egy kiló kenyérhez sem tudnának hozzájutni, ha egyáltalán megtehetnék, hogy hozzájussanak... szerintem ők nem is szeretik a Mojito-t.

Három év, három csodálatos, ugyanakkor ellentmondásokkal teli, elgondolkodtató, mély nyomot hagyó túra Borsodban. Nekünk ez az, ami már régen nem a buszfotózásról szól.

(c)bobalt 2006-2015
www.volanosoldalak.hu