2014. augusztus 12.
Road movie: Másnaposok

NAGYMÁGOCS - SZENTES - CSONGRÁD - BAKS - SÁNDORFALVA - SZATYMAZ - ZSOMBÓ - KISKUNMAJSA

Kedves nézőink! Ma az Orosháza - Kiskunhalas - Szeged háromszögben barangolunk, a felsorolt célállomások érintése nélkül, éppen ezért lehetett volna Békéscsaba - Kecskemét - Специјални резерват природе háromszög is, de csak egy söröm van behűtve. Lejjebb is halkítom a zenét, mert nem tudok koncentrálni. :)

A világ közepét illetően Vajda Mária szerelemről szóló 1988-as parasztvallomásai sem adnak egyértelmű ténymegállapítást, az 1979-es, hasonló címmel illetett ifjúsági film erre vonatkozó kijelentésének valóságtartalma pedig erőteljesen megkérdőjelezhető, a Vénusz együttes 2000-ben megjelent daláról meg inkább ne is beszéljünk. Inkább már nem is halkítom le, mert pillanatnyilag Nagymágocs rendelkezne a legtöbb bizonyítékkal... hogyha a világ közepe nem csak egy tábla nélküli elágazóból állna, a főútnak jobb oldalán álló házakkal. A tapasztaltabbak egy falut is találhatnak itt egyébként, ahol a keresztutcák száma az utcanevek kiosztásánál nem igényelt a '48-as szabadságharcnál régebbi időkre visszatekintő történelmi ismeretanyagot.

A települést ellenben több volán is megtalálta a térképen, számunkra pedig a várakozásokon felül teljesített. Kicsit nehéz volt túltennünk magunkat azon a tényen, hogy minden utcában állt egy busz, kivéve azt a két utcát, ahol valóban kellett volna. Éppen elállt az eső is, az FGM-326 eredeti helyén meg nem találtam volna olyan bokrot, ami belelóg. :)

Sajnos a Tisza Volánnak nem lett volna elég kocsija ahhoz, hogy a falu minden utcájába jusson, így kénytelenek voltak a Volánbusz egyik orosházi Intouróját kihozni ide. Örültem ennek a kocsinak, szerencsére még csak Győrből, Csornáról, Veszprémből, Székesfehérvárról, Kecskemétről és Budapestről volt róla fotóm, szóval igazi kuriózum, csak aszfaltról már unalmas. :D A francba, nem gyártottunk vízbentükröződős divatszelfit. :'/

...helyette viszont egy C56-os is dekkolt a falu utolsó utáni utcájában.

Abban a tudatban, hogy Szentesen már jóformán nem is maradt autó, a vasútállomáson néztünk körbe először, ahol természetesen esett az eső és nem volt vonatforgalom. A szobor BCmot nem örvend túl jó állapotnak, néhányan a hangulatkifejezés, az amőbázás vagy éppen a testi szükségletek eszközének használják. Jobbnak láttam megörökíteni, mielőtt méginkább tönkreteszik.

A humor fővárosának buszállomásán azért akadt egy-két fotóznivaló autó, szerencsére a parkolással nem nehezítették meg a dolgunkat. GTU-882, a lehető legjobb fogás, ami elém kerülhet Szentesen.

A további falujáráshoz Csongrád is útba esett, természetesen túl nagy pörgésre nem számítottunk, meg túl kevés csapadékra sem. Nagyjából mindkettő bejött, de a napsütéses 3 percben azért berobbant a Kunság Volán egy 260.32-vel. :)

Csongrád szélén sosemlátott maszek, szóval semmi említésre méltó, Csanyteleken a falu két Classicja ellenfényben, Bakson pedig Tiszás E95 fogad minket.

Csapatunk tovább Ópusztaszer felé, de a Feszty körképre ma nem sok általános iskola volt kíváncsi, így csak lassítottunk. Biztosan lett volna egy finom mikrós KV 350-ért, de annyira hívott minket Sándorfalva, hogy inkább lemondtunk róla. Egy felmérés szerint egy átlagos magyar ember 1500 kilométert gyalogol évente, egy másik felmérés pedig arról tanúskodik, hogy egy átlagos magyar 90 liter alkoholt iszik meg egy évben. A két felmérés közötti párhuzam alapján alkoholból 6 litert fogyasztunk százon, én viszont azon kezdtem el gondolkodni, hogy mennyire lehet igaz ugyanez a blogpostban leírt mondatok kilométerekre vonatkoztatott hosszára. Mielőtt ezt egy soktényezős függvénnyé tágítanánk, nem ment az agyunkra a Big Bang Theory, csak messze van a hűtő. Azonban Sándorfalva calling, a város kiterjedt agglomerációja egy szebb napokat is látott 256-ossal kezdődik. Jajjajjj, nem látszik a renCCám, a KV viszont finom, a néni hangulatos és üres, a buszforduló pedig kedves. De lehet, hogy fordítva. Mindössze egy HFF-741 árválkodik, büszkén hirdetve, hogy a TI Z  VOLÁN Zrt. tulajdona.

A KV elfogyasztása után megbeszéltük, hogy a hátra lévő négy településen 17 buszt fogunk fotózni, ami a külső telephelyes kocsik számának ismeretében lehetetlen, de mivel eldöntöttük, hogy véletlenül minden faluban fog jönni szemben egy járat a legszebben fotózható helyen, így elvárásaink a mondat első felében említett szám értékében fogalmazódtak meg. A fenti gondolatmenet megvalósításának indításaként Szatymazon a Zöldmező TSZ törzsautója, az EOG-355 várt ránk...

...majd elfoglaltuk a lőállást a véletlenül érkező járathoz, amiről nem tudunk. Szatyi jó hely. :)

A település méretéből adódóan Zsombó esetében is tartottuk magunkat a megbeszéltekhez. A parkos háttérrel parkoló 415-ös itt az FGM-320 volt, az érkező járat pedig az LLE-631. Mikre nem jó a középső tükör... :)

Forráskúton semmi, Csólyospálos viszont tele EAG-gal és Carrussal, listaírogatás, miegymás, ide jövünk még... Kiskunmajsán az ebayhulladék helyijáraton és a címlapon látható Kunságos kocsin kívül semmi érdekes, így a késő délutáni fényekhez a késő délutáni Uzsgyi csatlakozást vesszük igénybe.

A mai napon ünnepeljük a 48-adik évfordulóját annak, hogy John Lennon nyilvánosan bocsánatot kért azon kijelentése miatt, miszerint a Beatles népszerűbb, mint Jézus. Ez önmagában nem bír túl nagy jelentőséggel az oldal témájának tekintetében, azonban ne feledkezzünk meg róla, hogy 33 évvel ezelőtt ezen a napon hozták forgalomba az első IBM személyi számítógépet, ami nélkül ez a blogpost nem jöhetett volna létre. Puszi! :)

(c)bobalt 2006-2014
www.volanosoldalak.hu